Home   Hírek   Gazdit keresnek   Kapcsolat   Impresszum  
Biciklin kerülte meg a Balatont gazdájával a kalandor cica (fotók)

Örök életre szóló élmény volt kettőjük kalandja.

Ha nyár akkor Balaton. Sokan nem csak a strandolás lehetőségét látják a magyar tengerben, hanem a sportolás nagyszerű élményét is. Vannak, akik szívesen és sokat úsznak, esetleg vitorláznak, futnak vagy éppen kerékpároznak.

Ez utóbbira nagyszerű lehetőség adódik, hiszen hála a jól kiépített bicikliútnak, akár körbe is lehet kerékpározni a Balatont.

Így tett Németh Andrea is, nem is akárkivel. 17 éves cicájával, Golyóval vágott neki az útnak – idén már másodszor.

A tekerés előzménye 2016-ra nyúlik vissza, akkor döntöttük el egy jó barátommal, hogy körbetekerjük a Balatont, de végül soha nem jött össze. Tavaly úgy döntöttem, nem várok senkire, elmegyek egyedül. A tervem az volt, hogy 2-3 napot eltöltök a Balatonon és ebből az egyik napot a biciklizésre szánom

– mesélt az ötlet eredetéről Andi.

Mivel a cicáját, Golyót nemigen tudja, és nem is szereti másra hagyni, magától értetődött, hogy megy vele a Balatonra.

Eszembe jutott, miért hagynám a nyaralóban a kisállatomat, ha el is vihetném magammal? Lényegében így döntöttem el, hogy együtt teljesítsük a tó körbetekerését. Végül ezt akkor nem sikerült megvalósítani, de később, egy másik alkalommal leutaztam Pápáról a Balatonhoz, és körbetekertem Golyóval

– mondta el Andi.

Az első közös kör olyan jól sikerült, hogy idén újra nekivágtak a nagy kalandnak, így Golyó, a 17 éves cica másodszor is körbeutazhatta gazdijával a magyar tengert.

Nem ez volt az első kirándulása. A kezdetben csak a lakásban élő cicát Andi 2015-től kezdte magával vinni. Kezdetben csak együtt nyaraltak, majd 2017-től aktívan kirándultak is.

Járt erdőben, városban, így mire a biciklis kalandba belefogtak, Golyó rutinos utazó volt, aki pontosan tudta, mi az a kosár, és hogyan kell benne utazni.

Az út zökkenőmentesen alakult idén is. Golyó a nap java részét nézelődéssel töltötte, délután inkább hűsölt a kosárban, de többször kikukucskált, estefelé pedig aludt is. Vizet minden megálláskor ivott, többször megálltam vele hűs helyeken, ilyenkor természetesen kapott ennivalót is, ha pisilnie kellett ügyesen kikéredzkedett a kosárból. Az út során volt rajta hám, de kikötve a kosárban nem volt. Az út során a plédje alatt több jégakku is volt, valamint csipesszel törülközőt csíptettem fölé árnyékoló gyanánt

– avatott be a praktikákba Andi, aki az első út során sokat tanult, így idén jobban fel tudott készülni az esetleges nehézségekre.

Mindenre gondolt. Étellel, itallal, megfelelő hátizsákkal, fényviszonyoknak megfelelő felszereléssel is készült, így a sötét és a déli napsugarak sem fogtak ki a két utazón.

Golyó és Andi útjuk során megcsodálták az ébredő és a búcsúzó Balatont, a felkelő Nap fényét és a távozó napsugarakat, a vonuló bárányfelhőket és a csodás vizet. Nem volt túl meleg, hiszen Andi Golyó miatt olyan időpontot választott, mikor nem ment a hőmérséklet 30 fok fölé.

Andi rengeteg erőt merített az útból, ami fizikálisan csak kicsit volt megterhelő, viszont lelkileg nagyon sokat adott.

Számomra ez az év sajnos a veszteségekről szólt, sorra vesztettem el nagyon rövid idő alatt a nagyszüleimet, így nagy szükségem volt valami pozitív dologra. Ez az út Golyóval pont ilyen volt, hálás vagyok, hogy lehetőségem adódott rá, és remélem még lesz is rá alkalom

– összegzett Andi.

Forrás: sokszinuvidek

WELCOME TO OUR WEBSITE

Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki kisfilm készült a pesti állatkert vombatcsaládjáról (videó)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki videó: ez a koala örök barátságot kötött egy vombattal...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki videó: Itt a bizonyíték, hogy Peppa malac igazából egy kutya...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Gyász: Meghalt a kölyökdelfin, akinek több százan keresték az anyját...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki fotó: Okos trükkel veszik rá a súlymérésre a bébi koalákat...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Már kutyusoknak is készítenek koktélokat egy londoni bárban

...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Csaknem ezer kilométert vándorolt az évek során az eltűnt cica, mire megtal...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Kleptomániás cica: Elképesztő mennyiségű kesztyűt lopott a macska (videó...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Meglepő videó: Megtanultak kukázni a kakaduk Ausztráliában...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Éveket várt rá, de visszakerült hozzá eltűnt cicája...
WELCOME TO OUR WEBSITE

Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Feltámadt a 136 ezer éve kihalt madár...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Kiemelkedő teljesítmény után nyugdíjba vonul Falco, a vadak védelmező kut...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Elkóborolt a család kutyusa, de aztán visszatért több mint 10 év múlva...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Kutyakekszeket és játékokat hagynak a látogatók a 150 éve elhunyt, hős ku...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Figyelem! Ezt üzeni Kabos, a katasztrófavédelem kutyusa (videó)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Megható az idős beagle hálája, aki sokévnyi elhanyagolás után végre szer...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
A világ legkutyásabb szökőkútjával tisztelegnek kedvenceink előtt (videó...
Gazdikereső
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Minden megosztás számít: A menhelyen várja már régóta az álomgazdit ez a...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Csodálatos állatvilág: Beúszott a tó közepére a kutyus, hogy megmentse az...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Példaértékű: a róka a fiú legjobb pajtija lett, miután megmentette az é...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Megdöbbentő videó: Koala bébiket szoptat a vörös róka?...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Gyönyörű fotók: a kétarcú cica mancsai előtt hever az internet...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki videó: Ez a mentett mókus csak akkor tud aludni, ha foghatja kedves mack...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Hétköznapi hős: Pet palackból itatta meg a szomjas mókust a férfi (videó)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Szívszorító történet: Utolsó álma is valóra vált a leukémiás kutyusna...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Csodálatos állatvilág: A golden retriever hátán utazott ki a partra a vízb...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Ennyit ér itt egy állat élete: Mindössze 40 nap elzárásra ítélték a kut...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Megdöbbentő kísérlet: Tényleg megérzik a kutyák, ha hazudsz?...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Rendőrkutya lett a lavórban kidobott beteg spánielkölyökből...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Példaértékű: Étellel, gondoskodással látja el a menhelyi állatokat a 101...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki videó: A szamár, aki operaénekesként áriázik...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Menhelyről lopott kutyát egy 17 éves nagykanizsai lány...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki videó: Ilyen, amikor a kis pomerániai lázad a diéta ellen...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Tüneményes kis négylábú: Ő Sugárcső Alhadnagy, az ajkai tűzoltóság ku...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
A te szíved is megolvad a gondoskodó apacicától, aki az egész szülésen r...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Egy orosz farmer négy aprócska cicát talált a birtokán, legalábbis azt hit...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Csodálatos állatvilág: Elveszítette látását, de ezt a cicát semmi sem á...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
A tökéletes illúzió...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Nem kellett a gazdájának, most a brit királyi családot védi az 5 éves staf...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Köszönjük: Fuldokló sasokat mentett ki a Dunából egy magyar kajakospár (v...
WELCOME TO OUR WEBSITE
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Szuper hír: Petícióval sikerült megmenteni egy vágóhídról megszökött v...
Gazdikereső
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Segíts egy megosztással: Csak egy szerető gazdira vár a menhelyen ez a fiata...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Szívszorító videó: Így reagált ez a gorillamama egy babára az állatkertb...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Így habzsolja az ételt a Mályi Madármentők mentett gólyafiókája (videó)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki videó: Nagyon hangos ez a nemrég született óriás panda baba...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Afrikáig csavargott egy Antarktiszon élő leopárdfóka...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki fotók: Ez a mentett csivava a legaranyosabb állatka, akit ma látni fogsz...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Megérdemelt pihenés: A Balatonnál tölti nyugdíjas éveit Preszton, a tatab...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Rezső lett Fővárosi Állatkert tapírbébijének a neve...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Egyszerre született meg két panda ikerpár Kínában...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Példaértékű: A Fővárosi Állat- és Növénykert is az élővilág megment...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Csodálatos állatvilág: Ez a kutyus barátkozásra bírja az érintésfóbiás...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Fiatal pár szeretete mentette meg a világ legsoványabb kóbor kutyusát (fot...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Példaértékű: Kizárólag háromlábú kutyákat fogad örökbe ez a pár (vi...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Nevetséges: A turisták már a kakaskukorékolást is betiltatnák Balatonberé...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Gyász: Szomorúan búcsúzik gazdája az internet egyik legnépszerűbb kutyus...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Hihetetlen sztár lett Benson, az utcán talált, mentett cica (fotók)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Egy online társkeresőn találta meg élete szerelmét egy magányos vidra...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Egy tacskó lett a pótmamája az árván maradt vaddisznó-kölyöknek (videó)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Extrém módon kényezteti gazdija a 3 hónapos tacsiját...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Kutyus segít az áldozatoknak a franciaországi bíróságokon...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
4 évig visszajárt a kutyus arra a helyre, ahol utoljára látta családját...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Ő Dexter, aki drogkereső kutyának túl kedves volt, de rendőrségi jóléti ...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Lucy már kölyökkorától rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül, ma má...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Megható videó: Kétségbeesetten várta az állatmentőket a kútban rekedt ku...
Gazdikereső
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Minden megosztás életmentő lehet: Szelíd, barátságos cicalány keresi szer...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Köszönjük: 6 méter mély vízgyűjtőből mentették meg a kutyust a szeksz...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Csodálatos állatvilág: Magához tért a kómában lévő férfi, miután a ku...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Néhány nap alatt húsz flamingófióka kelt ki a Fővárosi Állatkertben...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Örök barátságot kötött egy delfin és egy kutyus (fotók)...
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Magyarország, Budapest  