Home   Hírek   Gazdit keresnek   Kapcsolat   Impresszum  
Gyász: Szomorúan búcsúzik gazdája az internet egyik legnépszerűbb kutyusától

Több százezer embernek szerzett vidám perceket.

Még 2015-ben írtunk az amerikai Andrew Knapp Instagram-oldaláról, amelyen Momo nevű border collie kutyusával közös utazásaikon készült fotóit osztja meg a világgal – lásd kapcsolódó írásunkat.

A képek különlegessége, hogy Knapp különböző helyszíneken leülteti a kutyát, majd távolabbról készít egy fotót. Az Instagram-követőinek pedig ezeken a képeken kellett megkeresnie a kutyust, akinek gyakran épp, hogy csak a feje búbja látszik ki egy-egy bokor, fa vagy épp parkoló autó mögül.

Az évek során rengeteg fotó készült Momo és Knapp kalandjairól, az Instagram-oldalon jelenleg 3463-at mutat a posztolt képek száma. Igaz, ezek között több ismétlés is van, de így is több százra, ha nem több ezerre tehető a fotók mennyisége.

Akik hosszabb ideje követik Andrew Knapp munkásságát, azok tudhattak róla, hogy Momo az elmúlt években már a nyugdíjas kutyusok életét élte, pontosabban, gazdája posztjaiból kiderült, hogy az egészsége már nem a régi. Fáradékonyabb volt, mint korábban, és már kevesebbet játszott Boo nevű kistesójával, aki néhány hónappal ezelőtt lett a “család” tagja.

A fotós tegnap töltötte fel a képmegosztó oldalra az alábbi fotót, amelyhez hosszabb és igen szomorú posztot is írt. Ebből kiderült, hogy most került sor Momo életének utolsó utazására. Sajnos, az egészségi állapota annyira leromlott, hogy Knapp úgy döntött, a továbbiakban nem szeretné meghosszabbítani Momo szenvedését. Ezért egy barátja kanadai farmjára utazott, hogy utoljára megünnepeljék a fekete-fehér kutyus életét, mielőtt elaltatnák.

„Momo szenvedéseit már nem lehet enyhíteni” – írta Knapp a kép mellé. „Az életminősége már nem olyan, mint korábban volt, ezért a számára legjobb döntést kellett meghoznom. Ez volt életem legnehezebb döntése. Az elmúlt napok tele voltak könnyekkel és a közös sztorik felemlegetésével. Emlékezzetek rá a szívetekben. Velünk voltatok az egész út során és szeretném, ha velünk lennétek a következő, nehéz szakaszban is. Nem tudom kifejezni, mekkora hatással volt ez a kutya az életemre és számtalan más ember életére is. Egy lelki roncs vagyok, de nagyon hálás vagyok, hogy mellett lehetek most. És különösen hálás vagyok azért a rengeteg szeretetért és támogatásért, amit folyamatosan kapunk tőletek.”

A fotó melletti hozzászólásokban már több százan fejezték ki részvétüket és írták meg, hogy mekkora szeretettel gondolnak Momóra.

Forrás: NLC

WELCOME TO OUR WEBSITE

Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki kisfilm készült a pesti állatkert vombatcsaládjáról (videó)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki videó: ez a koala örök barátságot kötött egy vombattal...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki videó: Itt a bizonyíték, hogy Peppa malac igazából egy kutya...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Gyász: Meghalt a kölyökdelfin, akinek több százan keresték az anyját...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki fotó: Okos trükkel veszik rá a súlymérésre a bébi koalákat...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Már kutyusoknak is készítenek koktélokat egy londoni bárban

...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Csaknem ezer kilométert vándorolt az évek során az eltűnt cica, mire megtal...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Kleptomániás cica: Elképesztő mennyiségű kesztyűt lopott a macska (videó...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Meglepő videó: Megtanultak kukázni a kakaduk Ausztráliában...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-27 - Ági
kornfeldagnes.hu
Éveket várt rá, de visszakerült hozzá eltűnt cicája...
WELCOME TO OUR WEBSITE

Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Biciklin kerülte meg a Balatont gazdájával a kalandor cica (fotók)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Feltámadt a 136 ezer éve kihalt madár...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Kiemelkedő teljesítmény után nyugdíjba vonul Falco, a vadak védelmező kut...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Elkóborolt a család kutyusa, de aztán visszatért több mint 10 év múlva...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Kutyakekszeket és játékokat hagynak a látogatók a 150 éve elhunyt, hős ku...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Figyelem! Ezt üzeni Kabos, a katasztrófavédelem kutyusa (videó)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Megható az idős beagle hálája, aki sokévnyi elhanyagolás után végre szer...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
A világ legkutyásabb szökőkútjával tisztelegnek kedvenceink előtt (videó...
Gazdikereső
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Minden megosztás számít: A menhelyen várja már régóta az álomgazdit ez a...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Csodálatos állatvilág: Beúszott a tó közepére a kutyus, hogy megmentse az...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Példaértékű: a róka a fiú legjobb pajtija lett, miután megmentette az é...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Megdöbbentő videó: Koala bébiket szoptat a vörös róka?...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Gyönyörű fotók: a kétarcú cica mancsai előtt hever az internet...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki videó: Ez a mentett mókus csak akkor tud aludni, ha foghatja kedves mack...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Hétköznapi hős: Pet palackból itatta meg a szomjas mókust a férfi (videó)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Szívszorító történet: Utolsó álma is valóra vált a leukémiás kutyusna...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Csodálatos állatvilág: A golden retriever hátán utazott ki a partra a vízb...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Ennyit ér itt egy állat élete: Mindössze 40 nap elzárásra ítélték a kut...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Megdöbbentő kísérlet: Tényleg megérzik a kutyák, ha hazudsz?...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-21 - Ági
kornfeldagnes.hu
Rendőrkutya lett a lavórban kidobott beteg spánielkölyökből...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Példaértékű: Étellel, gondoskodással látja el a menhelyi állatokat a 101...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki videó: A szamár, aki operaénekesként áriázik...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Menhelyről lopott kutyát egy 17 éves nagykanizsai lány...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki videó: Ilyen, amikor a kis pomerániai lázad a diéta ellen...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Tüneményes kis négylábú: Ő Sugárcső Alhadnagy, az ajkai tűzoltóság ku...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
A te szíved is megolvad a gondoskodó apacicától, aki az egész szülésen r...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Egy orosz farmer négy aprócska cicát talált a birtokán, legalábbis azt hit...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Csodálatos állatvilág: Elveszítette látását, de ezt a cicát semmi sem á...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
A tökéletes illúzió...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Nem kellett a gazdájának, most a brit királyi családot védi az 5 éves staf...
WELCOME TO OUR WEBSITE
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Köszönjük: Fuldokló sasokat mentett ki a Dunából egy magyar kajakospár (v...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Szuper hír: Petícióval sikerült megmenteni egy vágóhídról megszökött v...
Gazdikereső
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Segíts egy megosztással: Csak egy szerető gazdira vár a menhelyen ez a fiata...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Szívszorító videó: Így reagált ez a gorillamama egy babára az állatkertb...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Így habzsolja az ételt a Mályi Madármentők mentett gólyafiókája (videó)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki videó: Nagyon hangos ez a nemrég született óriás panda baba...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Afrikáig csavargott egy Antarktiszon élő leopárdfóka...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Cuki fotók: Ez a mentett csivava a legaranyosabb állatka, akit ma látni fogsz...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Megérdemelt pihenés: A Balatonnál tölti nyugdíjas éveit Preszton, a tatab...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-20 - Ági
kornfeldagnes.hu
Rezső lett Fővárosi Állatkert tapírbébijének a neve...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Egyszerre született meg két panda ikerpár Kínában...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Példaértékű: A Fővárosi Állat- és Növénykert is az élővilág megment...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Csodálatos állatvilág: Ez a kutyus barátkozásra bírja az érintésfóbiás...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Fiatal pár szeretete mentette meg a világ legsoványabb kóbor kutyusát (fot...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Példaértékű: Kizárólag háromlábú kutyákat fogad örökbe ez a pár (vi...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Nevetséges: A turisták már a kakaskukorékolást is betiltatnák Balatonberé...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Hihetetlen sztár lett Benson, az utcán talált, mentett cica (fotók)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Egy online társkeresőn találta meg élete szerelmét egy magányos vidra...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Egy tacskó lett a pótmamája az árván maradt vaddisznó-kölyöknek (videó)...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Extrém módon kényezteti gazdija a 3 hónapos tacsiját...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Kutyus segít az áldozatoknak a franciaországi bíróságokon...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
4 évig visszajárt a kutyus arra a helyre, ahol utoljára látta családját...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Ő Dexter, aki drogkereső kutyának túl kedves volt, de rendőrségi jóléti ...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Lucy már kölyökkorától rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül, ma má...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Megható videó: Kétségbeesetten várta az állatmentőket a kútban rekedt ku...
Gazdikereső
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Minden megosztás életmentő lehet: Szelíd, barátságos cicalány keresi szer...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Köszönjük: 6 méter mély vízgyűjtőből mentették meg a kutyust a szeksz...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Csodálatos állatvilág: Magához tért a kómában lévő férfi, miután a ku...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Néhány nap alatt húsz flamingófióka kelt ki a Fővárosi Állatkertben...
Hírek
Közzétéve: 2021-07-19 - Ági
kornfeldagnes.hu
Örök barátságot kötött egy delfin és egy kutyus (fotók)...
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Magyarország, Budapest  